
A Facebook nem foglalkozik többet arcfelismeréssel, komoly változások jönnek
A Meta, vagyis a Facebook nemrégiben átnevezett anyacége hivatalos blogján jelentette be Jerome Pesenti, a vállalat mesterséges intelligenciáért felelős alelnöke, hogy mostantól a Facebook hátat fordít a különböző arcfelismerési technológiáknak. Egészen pontosan így fogalmazott:
“Leállítjuk az arcfelismerő rendszert a Facebookon. A szolgáltatásra feliratkozó személyeket a rendszer a továbbiakban nem fogja automatikusan felismerni a fotókon és a videókon, és több mint egymilliárd ember egyéni arcfelismerő sablonját töröljük.”
Nem csak arról van szó tehát, hogy egyszerűen a Facebook leállít egy rendszert, hanem a hozzá tartozó, több mint egymilliárdos adatbázis is kukázni fogják. Ez nem jelenti, hogy a későbbiekben soha, semmilyen formában nem térhet majd vissza az arcfelismerés, de jelenleg annyi adatkezelési aggály kapcsolódik ehhez, hogy inkább nem foglalkoznak vele tovább – a facebookos fényképen korábban automatikusan felismerte az embereket a rendszer az arcuk alapján akkor, ha erre külön engedélyt adtak.
A Facebook döntése remekül rávilágít arra, hogy mennyire fontos lehet személyes adataink, így saját képmásunk védelme. Egyáltalán nem mindegy, milyen weboldalaknak és telefonos applikációknak engedélyezzük azt, hogy hozzáférjenek készülékünk kamerájához, illetve tárolják a képmásunkat. Ha az ember egy új rendszerbe regisztrálja magát, akkor érdemes ezt is mindig szem előtt tartania.
