
A nagy Facebook-leállásnál sokan azt hitték, az internetszolgáltatással van baj
Manapság a Facebookon keresztül tartjuk a kapcsolatot szeretteinkkel, ismerőseinkkel, sőt kollégáinkkal is, itt olvassuk a híreket, innen szerzünk új információkat, így nem is annyira meglepő, hogy sok számára gyakorlatilag egyenlőségjel van a Facebook és az internet között. Erre erősít rá az is, hogy október 4-én, mikor mintegy hat órára leállt a teljes Facebook és több hozzá kapcsolódó rendszer is, sok magyar felhasználó azt hitte, hogy épp internetszolgáltatása sincs.
A Telekom szakemberei figyeltek fel arra, hogy a facebookos leállással párhuzamosan hirtelen drasztikusan megugrottak a hozzájuk befutó panaszbejelentések is, holott az internetszolgáltatással valójában a világon semmi gond sem volt. 15 százalékkal nőtt a kérdéses időszakban a mobilos hangforgalom a szokásoshoz képest, míg az elküldött SMS-ek száma lényegében megduplázódott.
A fenti probléma kiküszöbölhető, ha mindig több platformot használunk a kommunikációra és kapcsolattartásra, több lábon állunk, így nem vagyunk kiszolgáltatva egy szolgáltatónak sem.
