
Hogyan maradhatunk biztonságban az online térben?
Nagy falat a Képernyővédő podcast legújabb, ötödik adásának témája, ezúttal ugyanis arról beszélgetett a két műsorvezető, Horváth Péter, a GameStar főszerkesztő-lapigazgatója és Virágh Márton, a GameStar magazin mögött álló kiadó szakmai igazgatója Csizmazia-Darab Istvánnal, a Sicontact internetbiztonsági szakértőjével és az Antivírus blog szerzőjével, hogy hogyan élhetünk az online térben is biztonságosan.
Az adásban többek között olyan kérdések merültek fel, hogy milyen egy biztonságos, kellően erős jelszó, illetve milyen az a webkamera, amit épp hogy egyáltalán nem tekinthetünk biztonságosnak. A beszélgetés résztvevői kitértek a gyanús linkek esetére is, melyekre jobb, ha még csak véletlenül sem kattint az ember, valamint sok egyéb hasznos tanáccsal is szolgáltak azoknak, akik tudatosan szeretnék használni a digitális lét vívmányait, de közben egyetlen pillanatig sem akarnak engedni az alapvető biztonsági kritériumokból.
A podcastsorozat a General a Biztonságért Alapítvány támogatásával, a Good Gamer programmal karöltve született meg azért, hogy gyerekekhez, szülőkhöz és pedagógusokhoz egyszerre tudjon szólni, és lefedje a digitális élet minden témakörét.
