
Hogyan teheti hatékonyabbá a gamifikáció, vagyis a játékosítás a munkát és a tanulást?
Hetedik részéhez érkezett Horváth Péter, a GameStar főszerkesztő-lapigazgatója és Virágh Márton, a GameStar magazin mögött álló kiadó szakmai igazgatója műsorvezetése mellett a Képernyővédő podcastsorozat. Az új részben beszélgetőpartnerük ismét Damsa Andrei pszichológus volt (a második részben már vendégül látták őt egyszer), a téma pedig ezúttal nem más, mint a gamifikáció, vagyis a játékosítás tudománya.
A gamifikáció gyakorlatilag az emberek motiválása játékok működési mechanizmusainak és játékelemeinek felhasználásával valamilyen munkához, tanuláshoz, tehát nem konkrétan a játékhoz kötődő cél elérése érdekében. Ennek segítségével sokkal hatékonyabbá, sőt szórakoztatóbbá válhat a munka és a tanulás is. Damsa Andrei azt is elmeséli, hogy miért.
A Képernyővédő podcastsorozat a General a Biztonságért Alapítvány támogatásával, a Good Gamer programmal karöltve született meg azért, hogy gyerekekhez, szülőkhöz és pedagógusokhoz egyszerre tudjon szólni, és lefedje a digitális élet minden témakörét.
A Képernyővédő korábbi adásait megtaláljátok a podcast YouTube-csatornáján és Spotify-oldalán.
