Komoly változások jönnek a tinik védelmében az Instagramon, de a szülőknek is tenniük kell gyermekeik biztonságáért

Komoly változások jönnek a tinik védelmében az Instagramon, de a szülőknek is tenniük kell gyermekeik biztonságáért 1185 800 Good Gamer

Komoly változások jönnek a tinik védelmében az Instagramon, de a szülőknek is tenniük kell gyermekeik biztonságáért

A közösségi média, és így az elsősorban képes tartalmak megosztására fókuszáló Instagram a legfiatalabbak között is hihetetlenül népszerű, ugyanakkor kellő szülői kontroll és felelősségvállalás nélkül ferdítheti a gyerekek testképét, kinézetét, a pénzhez való viszonyát, vagy a termékekhez való viszonyát, mivel lehet, hogy még nem rendelkezik a gyermek a megfelelő védekezési mechanizmusokkal. Erre erősítettek rá most hivatalos források.

Nemrég ugyanis a The Wall Street Journal oknyomozó cikkének köszönhetően egy belsős kutatás került napvilágra egy szivárogtatónak köszönhetően, ebből pedig az derült ki, hogy az Instagram megdöbbentően káros lehet a fiatalok mentális egészségére, ez ellen pedig mindenképpen kellene tenni valamit céges szinten is. Az Instagram mögött álló Meta (leánykori nevén Facebook) vezetőit fel is szólította az amerikai törvényhozás arra, hogy lépjék meg a szükséges változtatásokat.

Első körben ezt úgy oldják meg, hogy már több országban is elindult a “szünetekre vonatkozó értesítések” kiküldése (gyakorlatilag figyelmeztetéseket küld az Instagram, ha túl sokat használjuk), illetve 2022-ben terveznek majd kialakítani egy új keretrendszert is, melynek segítségével a szülők monitorozni tudják gyermekeik tevékenységét a közösségi felületen. Ha akarják, akkor napi limiteket is külön be tudnának állítani az instagramos képernyőidő tekintetében – hasonló rendszer már minden játékkonzol esetében működik évek óta, ezekről nemrég írtunk külön cikket.

Itt még messze nem érnek véget a távlati tervek: létre akarnak hozni ugyanis egy olyan információközpontot is, melyből a szülők tippeket meríthetnek, és frissen megszerzett ismereteikkel felvértezve beszélgethetnek el később arról a gyerekekkel, hogy azok hogyan, milyen formában használják majd a közösségi médiát.

Szintén egy új fejlesztés lesz az, hogy eztán a felnőttek nem jelölhetnek be ismerősnek olyan fiatalokat, akik nem követik őket. Ezen kívül is jobban figyel a platform a jövőben a különböző korlátozásokra, például arra, hogy felfedezés, böngészés közben milyen tartalmak jelenhetnek meg a fiatalabbaknak. Hasznos lehet az a jövőben érkező újabb frissítés is, melynek köszönhetően a rendszer szólni fog, ha huzamosabb ideig ugyanolyan tartalmat nézünk csak, és más témát ajánl nekünk.

Mindezeken felül érdemes megemlíteni, hogy az Instagram a fiataloknak is készül egy új funkcióval: 2022 januárjában élesedik az az új megoldás, melynek köszönhetően egyetlen gombnyomással lehet majd tömegesen kitörölni a korábban kiosztott like-okat, posztokat, kommenteket, így ha a gyerekek ezeket utólag már “cikinek” gondolják, könnyedén törölhetik digitális lábnyomukat. Remélhetőleg az online bántalmazás, vagyis a cyberbullying ellen is egy hasznos eszköz lehet mindez.

Az Instagramnak a többi közösségi oldalhoz hasonlóan van egy minimális korhatára, mely alatt nem regisztrálhatja magát valaki (ez egészen pontosan 13 év), de egyrészt ezt a fiatalok gond nélkül megkerülik, másfelől pedig nem lehet minden gyerek esetében egységesen kimondani azt, hogy milyen idős koruktól elég érettek a közösségi médiára. Ez teljes mértékben egyénfüggő, így a szülőnek kell gyermekét jól ismernie, és tudnia azt, hogy mikortól áll készen minderre. Ha pedig egyelőre nem áll készen, akkor nem lehet indok azt, hogy “de mindenki fent van a közösségi médiában”. Ez persze nagyon nehéz, hiszen a szociális nyomás erős.

Kiemelten fontos az is, hogy a gyerek felismerje azt a pontot, amikor egészen egyszerűen nem kell tovább görgetnie egy online konfliktust. Bármikor bárkit tilthat vagy törölhet, így ki lehet védeni a visszatérő online bántalmazókat is, akik folyamatosan csúfolják esetleg egy közösségi platformon. A General a Biztonságért Alapítvány támogatásával, a Good Gamer programmal karöltve megszületett Képernyővédő podcast harmadik adásában Urbán Anikó, online bántalmazás szakértő, az InfoTárs Egyesület alelnöke és társszerzője a Bántanak! Segítesz? könyvnek elmondta, hogy “tiltás és törlés” tulajdonképpen önmagunk megvédése, és ennek a megoldásnak az ismerete a gyerekek számára legalább olyan alapvetésnek kellene lennie, mint annak, hogy nem állnak szóba idegeneknek.

Azt pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyermek és a szülő közötti megfelelő bizalom és kommunikáció létfontosságú ahhoz, hogy egy fiatalon ne torzítson a közösségi média és az ott látott tartalmak, meg tudja őrizni egészséges testképét, tisztában legyen azzal, hogy a sztárok által reklámozott méregdrága termékek nem létfontosságúak, és egyáltalán nem engedheti meg magának mindenki ezeket.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatja weboldalunkat, az a böngészőjén keresztül tárolhat bizonyos szolgáltatásokból származó információkat, általában cookiek formájában. Itt módosíthatja adatvédelmi beállításait. Érdemes megjegyezni, hogy bizonyos típusú cookiek blokkolása befolyásolhatja weboldalunkon és az általunk kínált szolgáltatásokban nyújtott élményét.

Google Analytics tracking engedélyezése/tiltása.
Google Fonts engedélyezése/tiltása.
Google Maps engedélyezése/tiltása.

Weboldalunk cookiekat használ, főleg harmadik fél szolgáltatásaitól. Határozza meg adatvédelmi beállításait, és/vagy fogadja el a cookiek használatát.